Aktuális
Ablak a másik világba címmel nyílt ikonkiállítás Házunkban
A Gurzó Gábor, gyulai gyűjtő görög és román földről származó kortárs magángyűjteményéből összeállított, 30 db ikonból álló kiállítást főtisztelendő Hilarion (Alfejev) budapesti és magyarországi metropolita nyitotta meg a félszáz fős közönség előtt.

Ablak a másik világba címmel nyílt ikonkiállítás Házunkban
A Gurzó Gábor, gyulai gyűjtő görög és román földről származó kortárs magángyűjteményéből összeállított, 30 db ikonból álló kiállítást főtisztelendő Hilarion (Alfejev) budapesti és magyarországi metropolita nyitotta meg a félszáz fős közönség előtt.
Programok

Könyvbemutatók
A „Kárpátia Könyvesház, a külhoni könyvek otthona” mottóval indított projektünk keretében házainkban nem csak elérhetővé tesszük a külhoni magyar könyvtermés legjavát, de dedikálásokkal egybekötött szerzői esteken, könyvbemutatókon a külhoni szerzőket, szerkesztőket, könyves szakembereket is bemutatjuk.

Kiállítások
Az összmagyar kultúra egyik fontos területe a képzőművészet, a Magyar Házak ezért indította el a Kárpátia Galéria elnevezésű projektjét, amely a regionális házaiban rendezett kiállításain, évente legkevesebb huszonöt külhoni kötődésű képzőművésznek teremt bemutatkozási lehetőséget.

Pódiumműsorok
A határok feletti nemzetegyesítést szolgálja az a programsorozatunk is, amelyben külhoni magyar előadóművészeket – énekeseket, színművészeket, zenészeket mutatunk be az anyaországi közönségnek. Célunk, hogy műfajilag, stílusban és témában is változatos programjaink kiemelkedő szerepet játszanak az adott régió kulturális életében.

Honismereti utazások
A honismereti utazások szervezésének célja, hogy a résztvevőkkel megismertesse a Kárpát-medencei magyar történelmi és kulturális örökséget, a Kárpát-medencében élő magyarokat. Minden Magyar Ház a földrajzi közelségében lévő úticélokhoz tematikus utakat szervez.

Ifjúsági programok
A Magyar Házak kiemelt célcsoportként kezeli a fiatalokat, ezért adekvát programokkal – táncház, filmvetítés, virtuális valóság élmények – várja őket. Fontosnak tartjuk az ifjúság nemzeti érzés- és tudatvilágának fejlesztését, táncház estjeink célja, hogy a fiatalok magyarságtudatukban megerősödve, a nemzeti közösséghez tartozás élményét megtapasztalják.

Infopont
A kávézóval, nyitott közösségi terekkel rendelkező regionális Házakban, magasan képzett, a szomszédos országok nyelvét jól beszélő, helyismerettel és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező munkatársak dolgoznak, akik szívesen adnak tájékoztatást az adott régió határon túli területeiről az anyaországi érdeklődőknek, ugyanakkor a külhoni magyar látogatók számára is biztos pontot jelentenek.
Események
HIMNUSZ A MAGASBAN – Thurzó Zoltán kétszeres Guinness-világrekorder zongoraművész estje
A látványkoncert egy sikeres Guinness World Records eseményt dolgoz fel. A nagyváradi művész 2022. június 13-án, Nepálban, a Mount Everest alaptáborában, +1°C és +3°C közötti hőmérsékleten, megdöntötte a „világ legmagasabb pontján történő zongorakoncert” Guinness-világrekordját, és ezzel ő lett a csúcstartó ebben a kategóriában.
október 11/18:00 - 20:00
Hírek

Bánfihunyadi János nagybányai ezüstműves kalandos életútja Shakespeare árnyékában
A Partium Házban szeptember 27-én számos érdeklődő gyűlt össze Walter Übelhart nagybányai író Shakespeare árnyékában című könyvének bemutatójára. A...

Külhoni és anyaországi mentoráltjai, tisztelői és barátai együtt köszöntötték a Partium Házban Ács János világhírű karmestert
Ács János néhány nap különbséggel, egy éve, tavaly szeptember 29-én lépett be először a debreceni Partium Házba, azóta szoros együttműködés,...

Szent Lászlót köszöntöttük Nagyváradon
A Szent László király által alapított Nagyváradnak nemcsak Magyarország történelmében játszott szerepe rendkívüli, hanem a magyar jelen számára is...

Kárpát-medencei fotográfusok találkoztak a Partium Házban
A nagyváradi fotográfia történetével ismerkedhettek nemrég közös szakkörön cívisvárosi és nagyváradi fotósok. A Partium Ház kezdeményezésére az...

Továbbadni a jelet – Véső Ágoston festőművész tárlatával avatta új helyét a debreceni Partium Ház
Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész 70 év képeiből című életműkiállításával nyitotta meg hivatalosan új rendezvényterének kapuját a debreceni...

Bemutatta programjait a Partium Ház a nagyváradi Szent László Napokon
Június 24-én, szombaton, 12 órakor, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület várbéli galériájában nyitottuk meg a közismert debreceni fotóművész, Máthé...

Együtt volt, ami összetartozik
A Kárpát-medence magyar tájait bemutató fotográfiákkal, alkalomhoz illő énekkel, zenével és felolvasással, valamint egy különleges performansszal...

A könyv barátai estek Nagyváradon
A debreceni Partium Ház és a nagyváradi Újvárad folyóirat együttműködésében, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, Könyv...

Véget ért a nagysikerű erdélyi koncertsorozat
Ács János világhírű karmester, a debreceni Csokonai Operastúdió vezetője és Stanik István, a Magyar Házak Hálózat szakmai igazgatója...

Újragondolva is izgalmas – Modern szűrrátétes ruhadarabokból rendeztünk kiállítást
A szűr a legmagyarabb ruhadarab, mely 2022 óta a hungarikumok sorát gazdagítja. Késői változatáról, a bihari rátétes szűrről származik a...
Magyar Házak
Magyar Házak

Délvidék Ház

Szegeden, a Magyar Házak nemzetpolitikai intézményhálózat központjaként működik a Délvidék Ház. A Házak munkájának összefogásán túl, fő feladata a délvidéki, bánsági, muravidéki és horvátországi magyar közösségek megerősítése, lehetőségeinek bővítése.
Felvidék Ház

A Miskolcon található Felvidék Ház, szorosan kapcsolódva a Magyar Házak hálózatának nemzetpolitikai programjához, a felvidéki magyar közösségek, a magyar-magyar és a magyar-szlovák nemzetpolitikai kapcsolatok számára kínál új platformokat.
Őrvidék Ház

Sopron középkori belvárosában, a Főtér közvetlen közelében található Esterházy-palotában lelt otthonra az Őrvidék Ház. Abban az épületben, melyben egykor összeszámolták azok szavazatát, akik a hazára voksoltak, ott ma ez az intézmény őrzi a magyar kultúra értékeit, s ad méltó színteret az őrvidéki magyar közösségek számára, identitásuk megőrzéséhez.
Kárpátalja Ház

Fotótár
Ajánló
Kárpátalja Ház
4.000 Ft / fő/ éj + IFA
Tel: +36 22 271-090
2 db külön bejáratú 4 személyes apartman.
Erdély Vadászkastély
6.000 Ft / fő / éj + IFA
Tel: +36 22 271-090
11 tágas faburkolatú szobával!
Partium Ház
40.000 Ft / apartman / éj reggelivel
Tel: +36 22 271-090
Ideális családok és kisebb társaságok összejövetelihez.