Ács János világhírű karmester, a debreceni Csokonai Operastúdió vezetője és Stanik István, a Magyar Házak Hálózat szakmai igazgatója együttműködésének köszönhetően, a debreceni Csokonai Színház opera-tagozatának művészei, nagysikerű koncertsorozat keretében az opera és az egyházi zene remekműveiből összeállított műsort mutattak be Ács jános vezetésével erdélyi templomokban. Aradon és Nagyváradon Rossini: Kis ünnepi miséje, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen és Bihardiószegen Ács János Pünkösdi meditáció című műsora szólalt meg magas színvonalú előadásban.

Az április végén, május elején bemutatott koncertek megvalósulása a nemzeti összetartozás igazi példája volt, hiszen az előadók között kárpátaljai, felvidéki és erdélyi származású művészek léptek pódiumra, az anyaországi produkció pedig ritkán hallható, felemelő művészi élménnyel ajándékozta meg az erdélyi közönséget. A turné során személyes kapcsolatok, barátságok, együttműködési tervek születtek. Az előadásokat hatalmas médiaérdeklődés övezte, az erdélyi rádiók, televíziók, hírportálok nagy terjedelemben mutatták be a nem mindennapi előadásokat.

A Magyar Házak Hálózata által szervezett koncertsorozat megvalósulását a debreceni Csokonai Színház, az Aradi Kamaraszínház, a csíkszeredai önkormányzat, a Vásárhelyért Egyesület, a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület, valamint a bihardiószegi Heit Családi Birtok segítette.

Arad – A Vesztőhelynél

Kiemelt kép: Aradi Hírek

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!