Baráti hangulatú közönségtalálkozó helyszíne volt a Partium Ház. A debreceni színházba járó közönség előtt is jól ismert rendezőt Szilágyi Szilvia újságíró faggatta pályájáról, szakmai hitvallásáról, sikereinek titkáról. Újhelyi Kinga, a Csokonai Színház színművésze, Szabó K. István vallomásai címmel, összeállítást olvasott fel nyilatkozataiból és alkotótársként is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Az est három szereplőjének spontán, ugyanakkor színvonalas és humortól sem mentes beszélgetéséből, amelybe bekapcsolódott a közönség is, kerekedett ki Szabó K. István alkotói hitvallása és pályaképe.

Szeptember 14-én, a debreceni és a nagyváradi színházkedvelők körében is jól ismert Szabó K. István Jászai Mari-díjas rendezővel találkozhatott a Partium Ház közönsége.

Szabó K. István, a szilágysági Zsibón született, 2000-ben szerzett diplomát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői szakán. Azóta sikert sikerre halmozva rendez erdélyi, romániai, magyarországi, Kárpát-medencei színházakban, de Németországba és az Egyesült Államokba is meghívást kapott. Több rangos színházfesztiválon nyerte el a legjobb rendezés díját. Ősztől a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a neves kolozsvári rendezővel, Tompa Gáborral vezet évfolyamot.

A Partium Házban megtartott találkozónak az is apropót adott, hogy jelenleg szabadúszó rendezőként, Debrecenben állítja színpadra Pierre Notte francia szerző, Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára – című sikerdarabját, amelynek premierje a MagdaFeszt nyitóelőadásaként, október 3-án lesz a néhány hete átadott Csokonai Fórumban. A Csokonai Fórum, a térség és az ország jelenleg legmodernebb teátruma, amely a remények szerint valódi regionális színházzá válhat. Olyan szellemi műhellyé, amely tovább gazdagítja a határon átnyúló kulturális kapcsolatokat, s olyan színtérré, amely kiváló lehetőséget biztosít az anyaországi mellett a határon túli magyar, és más nemzetiségű társulatok debreceni bemutatkozására, a kortárs színház értékeinek felvonultatására.

Az oldott hangulatú beszélgetésen szó esett a rendező gyermekkoráról; rövid pedagógusi pályafutásáról; arról, milyen élmények vezették a színház felé; nagyváradi és debreceni rendezéseiről, és művészi hitvallásáról is.

306998017 5247930918639473 9157328979746915421 n
306788920 5247931015306130 2440348611290121432 n
307384976 5247931025306129 7753083324560633425 n
306854809 5247931028639462 8189485189809074180 n
307094171 5247930985306133 1017636344639180476 n
306998017 5247930918639473 9157328979746915421 n

A közönség elsősorban arra volt kíváncsi, egy-egy kortárs dráma színrevitelekor hogyan dolgozik együtt a szerzőkkel, megnézi-e saját rendezésű darabjait, illetve szokott-e kritikát olvasni?

A találkozón szó esett arról az albumról is, melyben Daniela Şilindean kritikus, műfordító foglalja össze Szabó K. István művészetét, rendezői munkásságát. A háromnyelvű (román, magyar és angol), A hovatartozás illúziója című kötet kritikákat, interjúkat, beszélgetéseket, sok-sok fotográfiát és más dokumentumokat tartalmaz. A borítóképen egy váradi színész, Dobos Imre látható.

A rendező szerepel, a Partium Ház rendez című közönségtalálkozónk – ahogyan az rendezvényeinken lenni szokott – egy pohár érmelléki bor mellett, kötetlen beszélgetéssel zárult.

307445093 6090120324338158 7149696335892631696 n

Szabó K. István bejegyzése vendégkönyvünkbe

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!