A Kárpátia Könyvesház a Térey Könyvünnep – Debreceni Ünnepi Könyvhét részeként, szeptember 12-15. között 25 külhoni magyar kiadót hozott el a cívisváros olvasóközönségének a Dósa nádor térre, ahol dupla pavilonjában több mint 150 könyvcímmel volt jelen Partium, Erdély, Délvidék, Őrvidék, Felvidék és Kárpátalja. A Méliusz Juhász Péter Könyvtárral együttműködve, a Magyar Házak hálózata által életre hívott Kárpátia Könyvesház standján, Magyarország legreprezentatívabb külhoni könyves seregszemléjét valósítottuk meg, nem kevesebb, mint tíz író-olvasó találkozó keretében mutatva be a határon túli magyar szerzőket is.

Szeptember 12-én díszvendégünk a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő kolozsvári Kriterion Könyvkiadó volt. A Méliusz Könyvtárban megtartott eseményen Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész idézte fel a legendás könyvkiadó történetét. Ezt követően a résztvevők egy kisfilmet is megtekinthettek a kiadóról. Az ünnepség keretében – tisztelegve a Cívis Város református hagyományai előtt – három könyvet mutatott be H. Szabó Gyula, a kiadó vezetője, és online kapcsolat segítségével azok szerzője, szerkesztője, Deé Nagy Anikó: Báró hadadi Wesselényi Kata, a hitben élő református nagyasszony; Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és receptes könyve; Teleki Sámuel peregrinációs naplója. Az esemény díszvendége Németh Zsolt országgyűlési képviselő volt.

A Debreceni Ünnepi Könyvhét szombat-vasárnapi műsorfolyamát a Dósa nádor téren berendezett pavilonunk előtt folytattuk.

Elsőként Vetési Tamács Csabával találkozhatott a debreceni közönség, aki Isten nekünk háttal 1914-1918 című könyvét mutatta be. A kötetről, melyben az embertelen háború, emberi viszonyai elevenednek meg, Csarkó Imre történész beszélgetett a szerzővel, aki bámulatos szerénységgel mesélt arról a komoly háttérkutatásról is, mely a kötet születését megelőzte. A könyvbemutató izgalmas párbeszéddé alakult olvasók és szerző között.

A könyvbemutatók sorát olyan izgalmas témát feldolgozó kötetek bemutatása követte, mint a román titkosszolgálat jelenléte a magyar egyházban. A Szekuritáté célkeresztjében és a Szigorúan ellenőrzött evangélium I-IV. könyveket, valamint a Szeku által felügyelt kort Molnár János történész (Szeged) és Nagy Mihály Zoltán történész (Nagyvárad) mutatta be, számos, az átlagolvasó számára kevésbé ismert részletet is feltárva arról, hogy próbálta mérgezni és irányítani az egyházi életet az egykori román titkosszolgálat.

Ezután humorosabb, de nem kevésbé komoly témák következtek. Jöttek a transzilván bestiák, a székely harcosok, a szelíd vadmacskák s fény derült végre arra is, hogy mitől kerek a világ! A debreceni közönség megfogadta felhívásunkat, miszerint „addig igyekezzenek székely írókkal találkozni, ameddig életben vannak, mert előbb-utóbb tényleg megbicskázzák őket”. György Attila József Attila-díjas íróra és könyveire sokan voltak kíváncsiak, de a téren sétálók közül is sokakat magával ragadott a székelyföldi író varázsa, aki könyveit Csinta Samu újságíró társaságában mutatta be. Ketten jó párosnak bizonyultak, mi sem bizonyítja jobban ezt, mint, hogy a Dósa nádor téren igen gyakran felharsant a nevetés.

Szeptember 13-án, vasárnap a Partium Ház vendégeként két nagyváradi, elsőkötetes költő, Kemenes Henriette és Ozsváth Zsuzsa mutatkozott be. Kemenes Henriett a nagyváradi Várad folyóirat munkatársa, Ozsváth Zsuzsa eredetileg képzőművészetet tanult és színházi ember is. A szerzőkkel versről, alkotásról és a női létről is Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület vezetője beszélgetett. A váradról érkezett vendégek között köszönthettük Szűcs Lászlót, a Várad folyóirat főszerkesztőjét is. A Partium Házhoz legközelebb álló szerzőket székházunkban is vendégül láttuk, bemutatva nekik nem csak a házat, de tevékenységünket is.

Kora délután a Felvidék Ház vendégeként, Balázs F. Attila, Madách nívódíjas, Lucian Blaga-díjas és Arghezi-díjas költőé volt a főszerep, aki könyvheti megjelenésű Újrafestett rácsok című kötetét mutatta be az olvasóknak. A szerző nem csak a versírás, fordítás kulisszatitkaiba avatott be bennünket, de gyönyörű versei közül is felolvasott néhányat. Az esemény alkalmat adott arra is, hogy a Felvidék Ház is bemutatkozhasson a debreceni közönségnek. A Ház feladatáról, küldetéséről annak vezetője, Mács Ildikó mesélt a jelenlévőknek.

Ezt követően Farkas Csaba, az Őrvidék Ház vezetője a Magyar Házak saját kiadványaiból mutatott be néhányat. A ​Nemzeti Hadsereg (1919) című kötetben Jankovich Arisztid egy, a Nemzeti Hadsereg megalakulásával és első hónapjaival kapcsolatos, kéziratban maradt tanulmányát adjuk közre. Írása kiváló forrás az 1919-es szegedi és dunántúli eseményekre és a 30-as évek közgondolkodására is, sőt a korszakban szokatlan módon kritikus megjegyzéseket is megfogalmazott a Nemzeti Hadsereggel kapcsolatban. Borban  a  hagyomány,  a történelem,  az  emlékezet.  Borban  az  ünnep,  a  jelen  öröme,  a pillanat megélése. És borban a remény, a lehetőség, a jövő is. Ezt a teljességet  mutatják  be  a  Kárpát-medence borvidékei című, gyönyörű kiadványunk szerzői,  mindazoknak, akik vállalkoznak rá, hogy  gondolatban  velük  együtt  bebarangolják  a Kárpát-medence borvidékeit. 1918.  december  24-én  a  budapesti  Károlyi-kormány asszisztálásával, a román  katonaság  megszállta Kolozsvárt. Ettől kezdve a magyar egyetem hatalmas  nyomás  alá került. A kolozsvári / szegedi  Ferencz József Tudományegyetem című könyv a neves oktatási intézmény történetét dolgozza fel. A „Kárpáti-Képek”  sorozat  különleges  kötete a Partiumot bemutató  könyvünk.  Erről  a  hatalmas  és  izgalmas  területről  ilyen részletes összefoglaló munka még nem jelent meg, ezért a Partium, Erdély kapuja igazi kuriózum.

A nap további részében olyan, az olvasók által várva várt események következtek, mint Balázs Attila és Várady Tibor kettős könyvbemutatója. Balázs ​Attila új regénye, a Magyarfauszt komikus kísértetjárás: három legendásan ördöngös figura – doktor Faust, a debreceni Hatvani professzor és a zseniális feltaláló, Nikola Tesla – találkozik össze egy mai magyar (ki tudja, hányas számú?) kórteremben… Várady Tibor új írása egy trilógia harmadik része. Az előző kötetek [Zoknik a csilláron, életek hajszálon, Libatoll és történelem] után most a Mi történt Écskán? sem okoz csalódást. A könyveket Balázs Attila és Virág Gábor, az újvidéki Forum Kiadó vezetője mutatta be.

Író-olvasó találkozóink talán legsikeresebbje Szöllősy Tibor kárpátaljai író legújabb kötetének bemutatója volt. Szöllősy Tibor: Álmait az ember… című műve a kárpátaljai magyar irodalom egyik gyöngyszeme. „Itt, a Kárpátok alatt ma is sokan feledik és feladják a hajdani biztató szavakat: álmait az ember csakis a szülőföldjén válthatja valóra. Nem, nem török pálcát az elköltözők fölött, de a kérdés szívfájdítóan jogos: ki válaszol majd a hasonló kérdésekre, ha mindannyian elmegyünk?” Erről beszélgetett szerzővel Nagy Zoltán Mihály. A könyvbemutató lehetőséget adott arra is, hogy Tar Gábriel kollégánk néhány szóban bemutassa a kisvárdai Kárpátalja Házat. Érdekességként említjük meg, hogy a Kárpátia Könyvesház pavilonjában az első vásárló éppen Kisvárdáról érkezett, és Szőllősy Tibor kötetét vásárolta meg.

Korábban nem, vagy ritkán születtek az Erdélybe visszatérő arisztokráciáról könyvek. Könyvbemutatóink sorozatát egy már sikerkönyvként számon tartott kétkötetes mű, Arisztokraták honfoglalása – Erdély újranemesítői, Csinta Samu újságíró körképe a nagy visszatérésekről zárta. Az örökösök belépnek egy visszaszolgáltatott kastély vagy kúria kapuján: Csinta Samu kétkötetes könyve bemutatja az erdélyi nemesi családok harcát, küzdelmeit, ami idáig vezetett s közben választ kapunk arra a kérdésre is, hogy kinek milyen elképzelése van a családi birtokok hasznosítását illetően. A háttérben pedig ott van Erdély múltja és jelene, a névsor pedig fantasztikus: Bánffy, Barcsay, Ugron, Kemény, Teleki, Kálnoky… A dedikálással záruló könyvbemutatón Csinta Samu izgalmas részleteket árult el az olvasóknak a könyv születéséről, a benne szereplők életéről.

A Kárpátia Könyvesház a debreceni könyvünnep négy napja alatt számos érdeklődőt, vásárlót köszönthetett dupla pavilonjában, ahol a könyvek mellett – Kárpátok Bora projektünk révén – a Kárpát-medence legfinomabb magyar boraiból is színvonalas válogatást kínált.

A Magyar Házak hálózatának valamennyi tagja köszönetét fejezi ki Debrecen városvezetésének és a Méliusz Juhász Péter Könyvtárnak, hogy a Kárpátia Könyvesházat befogadta az ünnepi könyvhét rendezvényei közé.

A Kárpátia Könyvesház jelenlétét a Térey Könyvünnep – Debreceni Ünnepi Könyvhét rendezvényen a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatta.

A Kárpátia Könyvesház könyvheti rendezvényeinek hangulatáról készült képeket Galériánkban tekinthetik meg. Fotók: bk-video.hu

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!