Az Alföld folyóirat meghívására Debrecenben vendégeskedett az Újvárad folyóirat. A nagyváradi irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi havilap szerkesztői – Szűcs László, főszerkesztő; Kemenes Henriette vezető szerkesztő és Ozsváth Zsuzsa webszerkesztő a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban találkoztak a debreceni olvasókkal.
A testvérvárosi vendégeskedés azért is időszerű, mert a nagyváradi folyóirat több ötlettel is gazdagította Az irodalom fővárosa címért versenybe szálló Debrecen pályázatát. A remények szerint, ha a címet elnyeri a város, a közös tervekből több is megvalósul majd.
A lapbemutatót követően a folyóirat szerkesztői hozzánk is ellátogattak, hiszen Kemenes Henriette és Ozsváth Zsuzsa debüt-köteteit a Partium Ház mutatta be tavaly Debrecenben; az Újvárad folyóiratot, valamint a Holnap Kulturális Egyesület által kiadott köteteket pedig a debreceni olvasók székházunkban is megvásárolhatják.
A találkozó alkalmával az Újvárad és a Partium Ház közös nagyváradi rendezvényeinek lehetőségéről is szó esett.

Szűcs László főszerkesztő a Partium Ház kiállítótermében, a Bihari fotóriporterek tárlatának éppen őt ábrázoló egyik képe előtt.