Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója, a Pesti Srácok hírportál főszerkesztője volt a Partium Ház Kárpát-medencei Fórumának legújabb vendége. November 10-én megtartott rendezvényünk igazi közönségtalálkozónak bizonyult, hiszen a vendéget nem csak mi faggattuk nemzetpolitikai kérdésekről, a jelenlévő érdeklődőktől is számos kérdést kapott.
A teltházas beszélgetés első részében Huth Gergellyel Kiss Fruzsina beszélgetett nemzetpolitikáról, a magyar politikai szereplők és a külhoni magyar közösségek közötti viszonyról, a külhoni magyar állampolgárok szavazatának értékéről, az erdélyi magyarság helyzetéről, a Székelyföldről induló európai polgári kezdeményezés jelentőségéről.
De szó esett még sok minden másról is, hiszen a Kárpát-medencei Fórum közönségtalálkozó-sorozat keretében megtartott program második része, ahogyan azt már megszoktuk, a vendég és a közönség kötetlen beszélgetésével folytatódott, természetesen egy pohár külhoni magyar bor mellett.
A kérdezők olyan témákat is felvetettek, mint az “ukrán nyugdíjasokkal” való riogatás kérdése, vagy hogy a magyar média miért nem foglalkozik többet a külhoni magyarokkal.
A jó hangulatú közönségtalálkozó végén Huth Gergely a közönség egyik tagjától kedves ajándékot is kapott, nem utasította vissza azokat sem, akik közös fényképet szerettek volna vele készíteni, és Partium Ház munkatársainak kérésére vendégkönyvünkbe is írt néhány kedves sort.