A debreceni Partium Ház, a nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület partnereként, immár második alkalommal vett részt az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége (FIAP) égisze alatt szervezett Bihari Fotóriporterek Kupája elnevezésű fotópályázat szervezésében és lebonyolításában. A Bihar és Hajdú-Bihar megye nyomtatott és elektronikus sajtójának fotóriporterei között zajló nemes versengésben a Partium Ház kupáját ezúttal Kiss Annamarie, a debreceni Hajdú-bihari Napló munkatársa vehette át. A pályaművekből rendezett kiállítást a debreceni közönség márciusban láthatja majd a Partium Házban.

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület nagyváradi galériája, a járványügyi korlátozások adta lehetőségekhez mérten, zsúfolásig megtelt február 5-én, pénteken, a Bihari Fotóriporterek Kupája elnevezésű fotópályázat díjkiosztó ünnepségén, amely egyben a legjobb pályamunkákból szervezett kiállítást is megnyitotta.

Az eseményen a Partium Házat Némethy Norbert, a Magyar Házak Hálózatának nemzetpolitikai munkatársa képviselte. Némethy Norbert köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a verseny idén azért is különleges jelentőséggel bírt, mert a járvány miatti elszigeteltségben határokon átívelően teremtett közös találkozási pontot a régió magyar és román fotóriporterei számára úgy, hogy alkotásaikon keresztül azt is megmutatta, a két testvérmegyét milyen történések foglalkoztatták az elmúlt esztendőben.

Az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége (FIAP) égisze alatt megrendezett VI. nemzetközi pályázaton a két testvérmegye hivatásos és amatőr fotóriporterei az elmúlt évben, a két testvérmegyében készült, tíz képből álló kollekcióval vehettek részt.

A debreceni Partium Háznak köszönhetően a versenyre jelentkezőknek idén nem kellett nevezési díjat fizetniük.

A pályaműveket háromtagú zsűri bírálta el. Tagjai: Tóth István AFIAP fotóművész, az ”Euro Foto Art” Egyesület elnöke (zsűrielnök), dr. Ramona Novikov műkritikus, Stanik István médiaszakértő, a debreceni Partium Ház szakmai igazgatója.

A Bihari Fotóriporterek Kupáját ezúttal Szilágyi Loránd, a Bihoreanul fotóriportere kapta, a Debreceni Partium Ház kupáját Kiss Annamarie, a debreceni Hajdú-bihari Napló belső munkatársa, míg a Nagyváradi Városi Múzeum kupáját Ovi D. Pop EFIAP, szabadúszó fotóriporter nyerte el.

Szathmári Pap Károly arany emlékérmet kapott Remus Toderici, a nagyváradi Crișana munkatársa, az ezüstérmet a zsűri döntése alapján  Camelia Bușu, a Jurnal Bihorean fotóriportere, míg a bronzérmet Mészáros Varga Erzsébet Mandy, a Debrecen Nagyváradi Értesítő munkatársa érdemelte ki. A zsűri által kiosztott négy emlékplakettet a következők kapták: Kovács Péter (Hajdú-bihari Napló, Debrecen), Mădălina Irina Sim (Bihoreanul, Nagyvárad), Csíki János (denagy.hu, Debrecen), Varga Bernadette (szabadúszó, Nagyvárad).

A zsűri a beérkezett pályaművekből ezúttal 72 alkotást válogatott be arra a kiállításra, melyet először Nagyváradon nézhetnek meg az érdeklődők. A tárlat márciusban Debrecenbe költözik, ahol a Partium Házban lesz megtekinthető.

A kiemelt képen Kiss Annamarie veszi át Tóth Istvántól, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnökétől a Partium Kupát. Fotók: Illés E. Imre (forrás: facebook.com/imre.illes2)

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!