A Magyar Házak Nonprofit Kft. a külhoni borászok piaci megjelenését segítő marketing eszközökként is értelmezhető, hiánypótoló könyvsorozatot indít a történelmi magyar borvidékekről. A sorozat első, a Kárpát-medence valamennyi borvidékét együtt bemutató könyvében Érmellékről, és híres bakator boráról is olvashatunk.
„A Nagyváradot illetve a várostól északra, északkeletre elterülő szőlőtermő térségeket magában foglaló borvidéken a 20. század elején a piros bakator és az erdei (fehér bakator) számított meghatározó szőlőfajtának, de előfordult a juhfark, az olasz és a rajnai rizling, a furmint, a járdovány és a tramini is. Az 1860-as és az 1870-es években az aszúkészítés egyre inkább divatossá kezdett válni, ami minden jelesebb pincében éreztette hatását. A bakar édes, erős és zamatos nedűt adott, de alulmaradt a tokajival szemben. Diószegen hozták létre 1870-ben az első állami vincellérképezdét, ahol 1890-ig közel 400 vincellér és borászati vándortanító nyert képesítést. A borvidék számos településén (Székelyhíd, Szalacs stb.) láthatóak napjainkban is pincesorok, amelyek a belterületen vagy a kivezető utak mentén helyezkednek el.”
A kötetet Hamvas Béla gondolatai kísérik: Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van borország és van pálinkaország. Eszerint van bornép és pálinkanép. A bornépek geniálisak; a pálinkanépek ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett, világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket. A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A borország és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szent György-hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint a csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál. „
A kötetet írta: Mód László és Simon András. Akvarell képek: Rakovics Klára és Nagy Emőke
A könyvbe Fotótárunk segítségével bele is lapozhatnak.
