Kedély, szellem, változatosság, dinamizmus. A régi Magyarország különleges városhálózatot hozott létre. Arad, Temesvár, Brassó, Kolozsvár, Munkács, Kassa, Selmecbánya, Lőcse, Pozsony, Ruszt, Fiume ma is egy-egy önálló, mesebeli univerzum. A Kárpát-medence városai az évszázadok során lélegzetelállító kulturális, építészeti, térhasználati egyensúlyt és formavilágot teremtettek meg. Még ma is, az ódon házfalak réseiben és a kopott utcakövek mögött várnak titkos helyeink és régi történeteink. Zsebtérkép sorozatunk ebbe a világba kalauzolja el a kíváncsi és jókedvű utazót, ahol a magyar szívek még valamennyi kapualjban és ablak alatt meg fogják hallani az igazság és emlékezés halk, csodatévő hangjait. 

A Magyar Házak gondozásában megjelent zsebtérkép-sorozatot az adott várost alaposan ismerő, ott élő, és/vagy személyükben ahhoz érzelmileg is szorosan kötődő szerkesztők írták.

A térképen az épületek egykori rendeltetésük, nevük szerint szerepelnek, az utcák mai elnevezése mellett azok régi nevei is feltüntetésre kerültek.

A zsebtérkép birtokosa, ha bebarangolja azt az útvonalat, melyet a szerkesztők javasolnak, nem csak történelmi és kulturális élményekkel gazdagodik, de az adott város magyar éttermeinek, cukrászdáinak és kávézóinak vendégszeretetét is élvezheti.

TITKOS ARAD

Az aradi honismereti zsebtérkép segítségével barangolhatunk többek között az Attila, a Szabadság-, az Árpád-, az Andrássy és a József főherceg téren; megcsodálhatjuk a Szabadság-szobrot mai helyén, de azt is megtudhatjuk, hol állt egykoron; bejárhatjuk Arad csodálatos, múltunkkal átitatott épületeit, de a mai magyarság találkozási pontjait is; mindeközben megkóstolhatjuk a legendás Suhajda-desszertet is.

292677761 576023940774678 7886616807778383483 n

TITKOS VÁRAD

A nagyváradi honismereti zsebtérkép segítségével megtudhatjuk, miért is számított a város a 17. században a világ közepének; a városalapító Szent László és gróf Rhédey Lajos nyomába eredhetünk; megcsodálhatjuk a székesegyház és a püspöki palota új kincseit; többet megtudhatunk az egykori magyar honvédek életéről; beülhetünk egy különleges romkocsmába és mielőtt tovább indulnánk, egy csipetnyi székely hangulatba is belekóstolhatunk.

A sorozat további darabjai: Titkos Kassa, Titkos Beregszász. Honismereti zsebtérképeink a Partium Házban és karpatiakonyv.hu honlapunkon egyenként és díszdobozban is megvásárolhatók.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!