Hetedik alkalommal rendeztek Székely Napot Debrecenben. Az egésznapos minifesztiválon partiumi, erdélyi kiadók könyveivel mi is ott voltunk, kínálatunkból természetesen nem hiányozhatott a 100 kötetes Székely Könyvtár sorozat sem.

Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület által szervezett rendezvény célja a székelység kulturális értékeinek és jelenkori kihívásainak bemutatása. Éppen ezért a vallási, irodalmi, zenei, gasztronómiai, művelődéstörténeti programok és a civil kezdeményezések bemutatása mellett nem kerüli meg a székelyföldi területi önrendelkezés kérdését sem.

Az idei programok sorát a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Domokos-lányok nyitották meg. A nap folyamán volt fotókiállítás megnyitó, Erdély-ismereti vetélkedő, íjász- és solymász bemutató, vetítettek filmet az Úz völgyéről, tartottak színpadi előadásokat, bemutatkozott a Székelyföldi Legendárium, fellépett a Pendely Énekegyüttes és a Törköly Zenekar.

A standokon, a könyvek mellett parajdi só és gyergyócsomafalvi termékek várták az érdeklődőket.

Eljöttek a Székely konyha című gasztronómiai kiadvány szakácsai is, akik lucskoskáposztát és rókagomba tokányt készítettek juhtúrós puliszkával. De ott volt a Csíki sör és a Kiss-Bereczki Kürtőskalács Sütöde is.

szekelynap2

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!