Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesületének Bihar megyei Szervezetével (UZP), és – idén először – a debreceni Partium Házzal partnerségben, idén is meghirdette bihari fotóriporterek számára kiírt pályázatát, melyre ez alkalommal Bihar és Hajdú-Bihar megye nyomtatott és elektronikus sajtójának tizenhárom fotóriportere küldte be, tíz képből álló kollekcióját. A Bihari Fotóriporterek Kupáját ezúttal megosztva, Remus Toderici, a nagyváradi Crișana, valamint Halics Szófia, a berettyóújfalui Bihari Hírlap munkatársa nyerte el. AZ UZP-kupát Szilágyi Loránd, a Bihoreanul fotósa, míg a most első alkalommal kiosztott Partium-kupát Ovi D. Pop szabadúszó fotóriporter kapta. 

A régió román és magyar fotóriportereinek munkáit felvonultató verseny és az azt kísérő, Nagyváradon és Debrecenben is bemutatásra kerülő tárlat mindig az előző év krónikáját adja – képekben.

Az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt zajló pályázatra ezúttal tizenhárom Bihar és Hajdú-Bihar megyei profi és amatőr fotóriporter küldte be 10 képből álló, az elmúlt évben fotografált képekből összeállított kollekcióját. A pályázók olyan sajtóorgánumokat képviseltek, mint a Biharország, Bihoreanul, Crișana, Jurnal Bihorean, Hajdú-bihari Napló, denagy.hu, vagy a Bihari Hírlap.

A háromtagú zsűri, melynek tagjai, Tóth István AFIAP az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, Șerban Carțis, a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete Bihar megyei szervezetének elnöke, valamint Stanik István, médiaszakértő ezúttal 130 kép közül válogatta ki – titkos (kodifikált) zsűrizéssel – a nyerteseket.

A pontozás alapján a Bihari Fotóriporterek Kupáját megosztva, Remus Toderici, a nagyváradi Crișana, valamint Halics Szófia, a berettyóújfalui Bihari Hírlap munkatársa nyerte el, míg a Bihari UZP-kupát Szilágyi Loránd, a Bihoreanul fotóriportere kapta. A most első alkalommal kiosztott Partium-kupát Ovi D. Pop EFIAP, szabadúszó fotóriporter kapta.

A Debrecen Nagyváradi Értesítő “a két testvérváros, Debrecen és Nagyvárad kapcsolatát különleges művészi látásmóddal ábrázoló alkotása“ elismeréseként különdíjat ajánlott fel Csíki Jánosnak, aki többek között a hírportál önkéntes külső munkatársa is.

A kiállításra 103 fekete-fehér és színes alkotást válogattak ki, az alkotók között van Camelia Bușu (RO), Csíki János (RO), Halics Szófia (HU), Illés Imre Emeric (RO), Ciprian Iovan (RO), Kocsis Csaba (HU), Kovács Péter (HU), Szegedi Éva (RO), Szilágyi Loránd (RO), Ovi D. Pop (RO), Radui Elemér (RO), Remus Toderici (RO), Varga Erzsébet Mandy (RO).

Az alkotásokat először Nagyváradon nézhetik meg az érdeklődők, a kiállítás ünnepélyes megnyitójára, illetve a díjak átadására február 8-án, szombaton 11:00 órától kerül sor az Euro Foto Art Galériában, melyre a szervezők minden fotográfiát kedvelőt szeretettel várnak.

A Bihari fotóriporterek tárlata Nagyváradon március 6-ig, hétfőtől péntekig, 08:00 – 19:00 óra között tekinthető meg, ingyenesen.

Kép: Ovi D. Pop alkotása, mellyel elnyerte a Partium Kupát.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!