Kárpátia Könyvesház projektünk részeként, november 16-án D. Mészáros Elek partiumi újságíró, szerkesztő riportkötetét mutattuk be a debreceni közönségnek. A szerző közel fél évet töltött mezőgazdasági munkásként az angliai Gloucestershire megyében, magyar, román, bolgár, lengyel munkavállalók társaságában. 

November 16-án délután, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után másodikként, a debreceni Partium Házban mutattuk be a nagyváradi Holnap Könyvek újdonságát, D. Mészáros Elek riportkötetét, Albion fóliasátrai alatt címmel.  A riportfűzérben a Brexit előtti hónapokban fóliasátrakban és lakókonténerekben együtt megélt idő lenyomatait őrizte meg az érzékeny riporteri tekintet, miközben a mezőgazdasági munkában átélt saját élményei mellett kibontakoznak a vendégmunkáslétre kényszerült férfiak és nők sorsdrámái, illetve maga a brit valóság, kelet-közép-európai szemszögből.

A szerzőt Szűcs László, a kötet szerkesztője faggatta élményeiről és a kötet megírásának körülményeiről, az est moderátora Szilágyi Szilvia volt. A szerző maga olvasott fel a közönségnek kötetéből, majd a bemutató után dedikálásra és kötetlen beszélgetésre invitálta a vendégeket.

Ahogy azt már rendezvényeink visszatérő vendégei megszokhatták, a Partium Ház ezúttal is egy-egy pohár Kárpát-medencei magyar borral is kedveskedett a jelenlévőknek.

D. Mészáros Elek Albion fóliasátrai alatt című kötetéről bővebben Kárpátia Könyvesház oldalukon olvashatnak, ahol azt meg is rendelhetik.

« A 4 »
Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!