Események betöltése
VEGSO AGOSTON FB ESEMENY BORITO

Véső Ágoston Debrecenben

2023.08.16./08:00 - 16:00

Véső Ágoston, Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetettje, július 31-én töltötte 93. életévét és az idén ünnepli első kiállításának 70. évfordulóját. Nagybányán született, máig hű maradt szülővárosához, sorsszerű, hogy ma a legendás nagybányai festőiskola hagyományainak legelismertebb folytatóját tesztelhetjük benne. Alkotásai a partiumi és erdélyi múzeumokban a Magyar Nemzeti Galériában, magángyűjteményekben találhatók. Kiállításai az erdélyi és magyarországi nagyvárosokon kívül Budapesten, Bukarestben, Berlinben, Stockholmban voltak láthatók.

Most alkalom nyílik arra, hogy a debreceni közönség is megismerhesse a Kárpát-medencei magyar képzőművészet doyenjének életművét: az augusztus 16-án, 16 órakor nyíló, 70 ÉV KÉPEIBŐL című kiállítása szeptember 30-ig tekinthető meg a Partium Ház új székhelyének színvonalas kiállítóterében.

A megnyitó programja:

Köszöntőt mond:

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere

Dr. Szabó Pál Csaba, a Magyar Házak Hálózat ügyvezetője

A kiállítást megnyitja:

Dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP főtitkára

A kiállítás anyagát értékeli: Szakács Imre festőművész

Közreműködik:

Ács János karmester (zongora), Antoni Norbert (bariton), Kuczmog Klaudia (szoprán), Vranyecz Artúr (színművész)

Bemutatásra kerül a Nagyváradi Holnap Kiadó által, NEM KÖNYVBŐL TANULTAM NAGYBÁNYÁT címmel megjelentetett Véső Ágoston életmű-albuma, amely a helyszínen megvásárolható, dedikáltatható.

Szervezők:

Partium Ház

Debrecen Önkormányzata

A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt . támogatásával valósul meg.

ME BGA

Esemény Megosztása

  • Ez az esemény elmúlt.

Részletek

Dátum:
2023.08.16.
Időpont:
08:00 - 16:00
Esemény kategória:

Helyszín

Partium Ház
Piac utca 81.
Debrecen, 4025 Magyarország
+ Google Térkép

Szervezők

Partium Ház
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kereszténydemokrata Néppárt