Ács János néhány nap különbséggel, egy éve, tavaly szeptember 29-én lépett be először a debreceni Partium Házba, azóta szoros együttműködés, barátság alakult közöttünk. Az elmúlt egy évben, fiatal énekeseivel gyakran lépett fel rendezvényeinken, a Partium Ház szervezésében tíznapos mesterkurzust tartott a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem ének szakán és koncertezett Aradon, Nagyváradon, Nagybányán, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen és Bihardiószegen. Jelenléte, a művészi teljesítmény, az érték mércéjét jelenti számunkra.

Most, hogy elhagyja Debrecent, úgy gondoltuk, az elvállás okozta szomorkodás helyett, inkább megünnepeljük, hogy velünk volt. Köszönjük, Maestro! című rendezvényünk adja ehhez a formát. Közönségtalálkozóként hirdetjük, mert lehetőséget szeretnénk teremteni mindazoknak, akik eddig nem találkoztak vele, hogy megismerjék sikerekben gazdag életpályáját, gondolatait a művészetről, a zenéről, további küldetéséről. Zenés meglepetéseket is ígértünk, amelyekről csak annyit árulhatunk el, hogy az általa mentorált fiatal debreceni, nagyváradi, kolozsvári énekművészek fogják okozni.

Szeretettel várunk mindenkit szeptember 26-án, 16 órakor a Partium Házban!

A rendezvényt koccintással, beszélgetéssel zárjuk!

Hogy ízelítőt adjunk a rendezvény témájáról, az alábbiakban közreadjuk Ács János Magyar Nemzetben megjelent interjúját:  https://magyarnemzet.hu/kultura/2023/02/a-partiumba-keszul-acs-janos-vilaghiru-karmester

ALAPOSSÁG, SZENVEDÉLY, ALÁZAT

A Partiumba készül Ács János világhírű karmester

Ács János Magyarországon született, Budapesten indult el a zenei pályán, de 1974-ben disszidált, mert származása miatt esélye sem volt a továbbtanulásra. Olaszországban viszont egyszerre három konzervatóriumba is felvették. Végül Milánóban telepedett le, énekesnek készült, világhírű karmester, elismert zongoraművész, népszerű oktató, az olasz operajátszás egyik legnagyobb szakértője lett belőle. 2022-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. Karmesterként Genovában debütált 1979-ben, a milánói Scalában, a legnagyobbak mellett tanulta a mesterséget, majd sikerrel lépett fel a világ legismertebb operaházaiban, koncerttermeiben. Éveken át zeneigazgatója volt Dél-Afrikában a fokvárosi, az Egyesült Államokban a denveri operának. Vezényelte Róma, Firenze és Velence operatársulatait, a Giuseppe Verdi Színház és a Magyar Állami Operaház Falioni Kamarazenekarát vezette. Bellini és Puccini valamennyi operáját dirigálta, s a legnagyobb Verdi-műveket, korunk olyan nagy énekeseivel dolgozott együtt, mint Samuel Ramey, Raina Kabaivanska, Giuseppe Giacomini, de a „Három Tenor” (José Carreras, Plácido Domingo, Luciano Pavarotti) koncertjeinek állandó karmestereként szerzett világhírnevet. Repertoárján több mint 150 opera és zenekari mű szerepel.

– A világ legismertebb operaházaiban, koncerttermeiben vezényelt, világsztárokkal lépett fel, most pedig Debrecenben beszélgetünk. Milyen úton jutott el a cívisvárosba?

– Az egész eddigi életutam erre a magyarázat. Nagyon fiatalon hagytam el Magyarországot, Olaszországban, Milánóban telepedtem le, mert a Scalában akartam tanulni, most is ott van az otthonom, a családom. Az első sikereim után pedig ott éltem, ahová a pályám kihívásai szólítottak. Éveket töltöttem Denverben és Fokvárosban, de megfordultam a világ zenei életének szinte minden jelentősebb helyszínén. Majd Isten kegyelméből, öt éven át a Három Tenorral jártam a világot, ennek a csodálatos időszaknak Pavarotti halála vetett véget. Lucianónak nemcsak korrepetitora voltam, hanem mély barátság is fűzött hozzá. Talán az ő elvesztése után született meg bennem a felismerés, hogy a tehetségemből, tudásomból, tapasztalataimból, mindabból, amit a pályámtól kaptam, vissza kell adnom valamit, mert úgy gondolom, a végső elszámoltatásnál nem arról kell majd számot adnom, hány sikeres koncertet vezényeltem, hanem arról, hány embert segítettem.  Ezért úgy döntöttem, hogy a hátralévő éveimben elsősorban a fiatal tehetségek felkutatását, képzését, a pályán való elindulását segítem. Ebben az összefüggésben nagy örömmel fogadtam el a felkérést, hogy vezessem a debreceni Csokonai Színház Opera Stúdióját, ahol most fiatal operaművészekkel dolgozom.

– Az elmúlt évben átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet, ez egyfajta visszatérést is jelent a magyar zenei életbe?

– Azt kell mondanom, hogy nem, mert igazán sohasem voltam benne, itthon nem nagyon ismertek, az első fellépésem Budapesten csak 1995-ben jött létre, de én mindig büszkén hirdettem magyarságomat, akkor is, ha hátrányom származott belőle. Hálás vagyok az Istennek, hogy magyarnak születtem, hogy a Kodály-módszerrel tanultam zenét, ami megalapozta a pályámat. Tavaly, amikor átvettem a Magyar Arany Érdemkeresztet, elmondtam, hogy számomra azt jelenti ez a kitüntetés, hogy hetvenéves koromra tudomásul vette a nemzet, hogy létezem. Ami tőlem tellett, megtettem: Budapesten is vezényeltem Pavarottit, Domingót, Carrerast, Curát, Agnes Baltsát, Kokas Katalint, Perényi Miklóst, a Concerto Budapestet, a Nemzeti Énekkart és a csodálatos Bel canto esteken Tokody Ilonát és Kertesi Ingridet a zongora mellől. Valamennyi szimfonikus koncerten, amelyet négy kontinensen vezényeltem, szerepelt a műsoromban Liszt, Bartók vagy Kodály mű. De most már elsősorban a fiatal művészekért szeretnék dolgozni.

– Legközelebb Nagyváradon találkozik fiatal művészekkel. Denvertől Tokióig, a világ számos egyetemén tartott mesterkurzust, most a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen folytatja. Milyen gondolatokkal vállalta a tíznapos ingyenes mesterkurzust?

– A mesterkurzusok célja, hogy a tehetséges fiataloknak megmutassa, miként és mennyit kell dolgozni egy mű tökéletes interpretációjáért, milyen erőfeszítésekkel, áldozatokkal teli út vezet a sikerig, a csúcsig. Hogy a mester átadja a „mesterfogásokat” tanítványainak. A magam részéről abban reménykedek, hogy Nagyváradon találok majd igazi tehetségeket, akikben benne van a nagy művészi teljesítmény ígérete, akiknek segíthetek elindulni az odavezető úton. Nagyon örülök Molnár Levente tanszékvezető meghívásának, akit nagyra becsülök, ő egy csodálatos művész, szerintem ma ő a legnagyobb magyar bariton. És persze arra is nagy várakozással gondolok, hogy végre személyes élményeket is szerezhetek Ady Endre Pece-parti Párizsában, és személyesen is megismerhetem Tőkés Lászlót, akit nagyon tisztelek, számomra ő máig a kelet-európai kommunista rendszerek megdöntésének ikonikus alakja.

– Március 12-én Aradon lép fel az Opera Stúdióval. Ennek, mi az előzménye?

– Van egy csodálatos hely Debrecenben, a Partium Ház, ahol igazán otthon érzem magam, mert megnyitotta előttem annak a lehetőségét, hogy törlesszem életem egyik adósságát, és végre megismerjem Erdélyt, hogy eljussak oda. A Partium Házban olyan rendezvényeken vettem részt, olyan könyveket vehettem kézbe, amelyek pótolták hiányos ismereteimet. A benne működő Kárpátia Borházban pedig megismerhettem a Kárpát-medencei magyar borvidékek különleges borait, olyan erdélyi, délvidéki, kárpátaljai borokat kóstolhattam ott, amelyek egyenértékűek az általam jól ismert és nagyon kedvelt, legjobb bordói vagy toszkánai borokkal.  Stanik Istvánnal, a Partium Ház vezetőjével baráti viszonyba kerültünk, neki köszönhetően összeállt egy erdélyi projekt. Első lépésként szakrális zenei koncerteket ajánlottunk fel a partiumi egyházi és kulturális intézményvezetőknek, az első meghívást az Aradi Kamaraszínház igazgatójától, Tapasztó Ernőtől kaptuk. A Csokonai Operastúdió szólistáival és kórusával, a nagyböjti időszakhoz illő, Rossini: Kis ünnepi miséjét adjuk elő Aradon, templomi környezetben. Egyelőre könyvekből, albumokból ismerkedek Araddal, és nagy izgalommal várom a személyes találkozást azzal a várossal, amelyet eddig a 13 vértanú tragikus sorsához kötöttem.

– Hogyan folytatódik az „erdélyi projekt”?

– Remélem, lesz folytatás. Mint mondtam, még nem sikerült eljutnom Erdélybe, de mindig nagyon vágytam rá, hogy megismerjem csodálatos tájait, gazdag történelmi és kulturális örökségét, az ott élő, számomra a kitartás példaképeit jelentő embereket. Világszínvonalú előadásokat szeretnék elvinni a nagyobb erdélyi, székelyföldi városokba, de ha hívnak, a legkisebb közösségekhez is elmegyek. A napokban egy partiumi faluból, Diószegről kaptunk meghívást, egy fiatal borásztól, zenésztől, Heit Lórándtól, már meg is szerveztük, valamikor áprilisban ott is tartunk egy nagyon szép egyházzenei előadást.

– Azt hiszem a végén magyarázatot kell adnunk a Mexikóban, 140 ezres közönség előtt dirigált koncerttől egy érmelléki falu templomának kis gyülekezetéig terjedő dimenzió-váltásra. Ha azt is hozzáteszem, hogy honorárium nélkül, milánói otthona és Debrecen között ingázva vállalja, ez teljesen szokatlan a mai világban.

– Számomra pedig teljesen természetes, hogy eljött az életemben az az időszak, amikor tovább kell adnom az Istentől kapott talentumokat, ezt pedig csak érdektelenül lehet megtenni. Számomra sohasem volt fontos, hány ember hallgatja az előadásomat, hol hangzik el a mű, csak az számított, tökéletes legyen a megszólaltatása. Az erdélyi előadásokra is ugyanolyan alapossággal, szenvedéllyel és alázattal készülök, mint ahogyan eddig minden előadásomra készültem. Az erdélyi közönség előtt is arra törekszem majd, hogy létrejöjjön a zene legnagyobb csodája, ahogyan Liszt Ferenc fogalmazott: megteremtődjék a kapcsolat az Isten és a zenemű szerzője között.

Borbély Zsolt Attila

2023.02.14.