Események betöltése
MAJTENYI EST MEGHIVO A5

ILYEN-OLYAN VALLOMÁSOK – VERSEK, PRÓZÁK, KUPLÉK, SANZONOK – KÉT HANGRA

január 22/18:00 - 19:30

Január 22-én, a magyar kultúra napján jelentkezünk az év első rendezvényével. Egy nagysikerű pódiumműsort hívtunk meg Szatmárnémetiből. A Majtényi Erik, Hencz József: Ilyen-olyan vallomások – versek, prózák, kuplék, sanzonok – két hangra című előadást László Zita, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze Hencz József zeneszerző zongorakíséretével mutatja be 18 órai kezdettel a Partium Házban.

A pódiumesten megszólaló erdélyi költő, Majtényi Erik (1922–1982) műveit Hencz József zeneszerző a következő sorokkal ajánlja figyelmünkbe: „A huszadik század elején a nyugatosok világában élt egy olyan műfaj, hogy irodalmi sanzon. Olyan nevek gyakorolták ezt a műfajt, mint: Emőd Tamás, Juhász Gyula, Gábor Andor, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő és mások. Amikor rátaláltam Majtényira, több vers szinte kínálta magát, hogy zenét írjak hozzá. Csak le kellett üljek, hogy leírjam a fülemben zsongó dallamot. Majtényi gondolkodásban nagyon közel áll hozzánk. Úgy tud szólni, ahogy egyik ember a másikhoz. Szavaival nem akarta megváltani a világot, de nem tudta nem megírni a gondolatait. A legapróbb dolgok is más dimenziót kaptak az ő megfogalmazásában, azonnal fontosabbak lettek. Ezért fontos az, hogy Majtényi költészete eljusson a mai emberekhez”.

Majtényi Erik Üzenet a palackban című jegyzetében írja: „…a palackposta jelképe voltaképpen az író célját, élete értelmét fejezi ki”. A reményt, a bizakodást, „hogy a maga vízre bocsájtott palackjainak is célhoz érhet egy bizonyos hányada”. Majtényi vízre bocsátott palackjaiból harmincöt került a műsorba, az előadók nem palástolt izgalommal nyitogatják sorra a váratlan, meglepő, furcsa, incselkedő, sajgóan fájó, elgondolkodtató, cinkosan fügét mutató, töprengő, puha-melegen lírai üzeneteket rejtő palackokat, abban a reményben, hogy azok Debrecenben is célhoz érnek.

A László Zita–Hencz József előadói páros már nem ismeretlen a debreceni közönség körében, az erdélyi költők műveiből szerkesztett Melengető című, teltházas, nagysikerű előadásukat, 2022. márciusában mutatták be a Partium Ház meghívására, a Méliusz Könyvtár előadótermében. Bízunk benne, hogy a debreceni közönség a január 22-i előadást is hasonló érdeklődéssel fogadja!

Várunk szeretettel mindenkit, az előadás után szokásos koccintással köszöntjük az ú évet.

Esemény Megosztása

  • Ez az esemény elmúlt.

Részletek

Dátum:
január 22
Időpont:
18:00 - 19:30
Esemény kategória:

Helyszín

Partium Ház
Piac utca 81.
Debrecen, 4025 Magyarország
+ Google Térkép

Szervező

Partium Ház