Események betöltése

Melengetőre hívja a verskedvelőket a Partium Ház vendége

március 5/16:00 - 17:30

Szatmárnémetiből hoz vendéget Debrecenbe a Partium Ház. László Zita, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze mutatja be Melengető, versek és megzenésített versek című előadását. Zongorán közreműködik a versek megzenésítője, Hencz József zeneszerző.

A „velőig ható, különös, egyszerre formabontó és műfajteremtő” előadásról, beharangozó helyett, a Szatmári Friss Újságban megjelent recenzióból idézünk. „És akkor előáll egy nő, egy férfi (…) egy műfajjal, aminek még nevet sem adtak, de annyira van, hogy a lélegzet is megáll tőle. S olyanok, akik hosszú évek óta nem olvastak verset vagy hallgattak annak nevezhető zenét, elbűvölten hallgatják László Zita versmondását vagy Hencz Józseffel közös, annak zenéjével (…) aláfestett énekét. Szőcs Géza Esti imájának fájdalmas szépségű dalban életre keltett hangjai után Reményik Sándor költeményének szavaival keresve a lelkünkben eltemetett istenarcot, majd Nagy László-dalokban ragyogtatva fel a talált kincset. Hervay Gizellával szenvedve meg a szavak hatalmának véges, embertől-emberig hidat építeni még a szerelemben is ritkán képes voltát. Hogy aztán Kosztolányival, Dsida Jenővel, Majtényi Erikkel járják a magány fogvacogtató útjait és találjanak vidámságra, melengető szeretetre. Balassi Bálint könyörgésétől József Attila Csöndes estéli zsoltáráig ível a ma emberének talán csak így kifejezhető – vagy meghallgatásért esdekelve Istenhez felterjeszthető? – életérzése, panasza. Ima? Hitvallás és gyötrődő istenkeresés a versben?  (…) Oratórium a vers templomában? Vagy csak az életét “bekötött szemmel” végigbotorkáló halandó szavakon, hangokon túli fohásza Istenhez? (…) Lehet-e ennél többet kívánni, ennél hatalmasabb, szebb dologra ébreszteni igényt? Ezzel a szándékkal kiállni a közönség elé már önmagában is tett. „

Az előadás, a Partium Ház szervezésében, március 5-én, szombaton délután 16 órai kezdettel, a Méliusz Juhász Péter könyvtár előadótermében tekinthető meg. A belépés ingyenes.

Esemény Megosztása

  • Ez az esemény elmúlt.

Részletek

Dátum:
március 5
Időpont:
16:00 - 17:30
Esemény kategória:

Helyszín

Méliusz Könyvtár
Bem tér 19/D
Debrecen, 4026 Magyarország
+ Google Térkép
View Helyszín Website

Szervező

Partium Ház