Hírek

Závodszky Ferenc festőművész munkáiból nyílt kiállítás

Závodszky Ferenc festőművész munkáiból nyílt kiállítás

„Závodszky Ferenc jellegzetessége a rendkívüli expresszivitás, az egyszerűségig letisztult, játékosságában is erőt sugárzó formavilág, a lendületes vonalvezetés” – írta egyik kritikusa. A Partium Házban kiállított linómetszetei és festményei betekintést engednek a gazdag életműbe. Az április 10-i megnyitó ünnepségen Pless Attila zongoraművész Muszorgszkij, Schubert és Mozart műveiből játszott, Hajdu Imelda, a Csokonai Nemzeti Színház színművésze pedig Kányádi Sándor Fától fáig című költeményét adta elő.

bővebben
Őseim földje – Boris Kálnoky könyvét mutattuk be a Partium Házban

Őseim földje – Boris Kálnoky könyvét mutattuk be a Partium Házban

Az Erdély-jelenség megértéséhez nélkülözhetetlen nagysikerű könyv szerzőjével találkozhatott a Partium Ház közönsége április 4-én. A jelentős nemzetközi médiakarriert befutó, majd az „ősei földjére” visszatérő Boris Kálnoky volt a vendégünk, akinek testvére, Kálnoky Tibor gróf, ma is Erdélyben él, Erdély örökségének megmentésén, világszintű megismertetésén fáradozik, olyan sikeresen, hogy barátját, az Egyesült Királyság királyát, III. Károlyt is szülőföldjének szerelmesévé tette.

bővebben
A pulitéros tojásfestés és egyéb nevezetes húsvéti szokások Biharból

A pulitéros tojásfestés és egyéb nevezetes húsvéti szokások Biharból

Különleges hangulatban készültünk a húsvétra a Partium Házban. A nagyváradi Csillagocska Alapítványt is képviselő Benedek Árpád zenepedagógus, néprajzkutató volt a vendégünk, aki vetített képes előadásában nem csak a pulitéros tojásfestésről, hanem a bihari húsvéti hagyományokról is beszélt, valamint a tájegység húsvéti népi énekeiből is ízelítőt adott az érdeklődő debreceni közönségnek. A remek hangulatú délután végén a résztvevők köröstárkányi pulitéros festett tojást kaptak ajándékba!

bővebben
Fotókiállítással ünnepeltük a magyar sajtó napját

Fotókiállítással ünnepeltük a magyar sajtó napját

Március 15-e előestéjén, a magyar sajtó napja tiszteletére nyílt meg a Partium Házban a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió Sajtófotó kiállítás. A nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a debreceni Partium Házzal partnerségben, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt, immár kilencedik alkalommal hirdette meg pályázatát, a debreceni kiállítás a nemzetközi versenyre érkezett pályamunkák díjazott alkotásaiból válogatott, külön kiemelve az idei évben megosztott fődíjat elnyerő debreceni Kiss Annamarie munkáit.

bővebben
Mégis vagyunk… és leszünk! – Wass Albertre emlékeztünk

Mégis vagyunk… és leszünk! – Wass Albertre emlékeztünk

Wass Albert, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom és az 1945 utáni magyar emigráció jelentős alakját idézte meg február 20-án a „Mégis vagyunk… és leszünk! – in memoriam Wass Albert” című előadás. A Vranyecz Artúr, Meleg Vilmos és Olasz Szabó Soma színművészek, valamint Molnár Csilla népdalénekes előadásában a Partium Házban telt ház előtt elhangzott műsort Mohos Péter szerkesztette, Ozsváth Sándor rendezte.

bővebben
Telt házas opera- és oratóriumest a Partium Házban

Telt házas opera- és oratóriumest a Partium Házban

Ács János karmester, zongoraművész, oktató, az olasz operajátszás szakértője Milánóban él, ám egy nagyszabású vállalkozás ismét Magyarországra szólította. Május 26-án a szegedi dómban világpremierre készülnek: a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál záró koncertjeként Krisztus címmel mutatják be Don Lorenzo Perosi Jézus életét követő hét oratóriumát egybeszerkesztve egyetlen műbe.  Az egybeszerkesztés munkáját Davide-Kristof Acs, karmester úr fia végezte el. Ács János pedig a Szegedi Szimfonikus Zenekart és a Vaszy Viktor Kórust vezényli. Elkezdődtek az előkészületei ennek a munkának, a Partium Ház pedig kihasználva a lehetőséget, hogy a mester Magyarországon van, felkérte tanítványaival együtt egy debreceni koncertre, amit ő örömmel elfogadott.

bővebben
Szűz Mária választott vitéze – különleges kiállítás nyílt Szent László királyról

Szűz Mária választott vitéze – különleges kiállítás nyílt Szent László királyról

A nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán nyílott meg a Partium Házban Szent László királyunkat középpontba állító kiállítás, mely a tavaly alapításának 30. évfordulóját ünneplő Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét köszöntötte. A tárlat Dr. Varsányi Katalin fotó-dokumentációs gyűjteményét mutatja be. A kiállítási anyagban szereplő közel 300 fotó az elmúlt 18 év gyűjteménye, melyeket a gyűjtő utazásai során, 117 helyszínen fényképezett. Az újirázi és a kisvárdai önkormányzat jóvoltából a tárlat anyagát gazdagítja Szent László csont ereklyéjének egy darabja és Szent László király kürtjének hiteles másolata is.

bővebben
A IX. Bihar-Hajdú-Bihar Sajtófotó pályázat eredményhirdetése

A IX. Bihar-Hajdú-Bihar Sajtófotó pályázat eredményhirdetése

Camelia Bușu (Nagyvárad) és Kiss Annamarie (Debrecen) megosztva nyerték a fődíjat, Szilágyi Loránd (Nagyvárad) kapta a Partium Kupát. A nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a debreceni Partium Házzal partnerségben, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt, immár kilencedik alkalommal hirdette meg a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió Sajtófotó pályázatot.

bővebben

Írjon nekünk

    Ossza meg ezt!